Home » Wellness otthon » Kényelmes Wellness Fürdőszoba

Kényelmes Wellness Fürdőszoba

Statisztikailag kimutatott, hogy a fürdőszobát újítjuk fel legkevesebbszer, és ennek a szobának berendezésére, elrendezésére szánjuk a legkevesebb időt is, pedig ennek pont fordítva kellene lennie. Ha a fürdőszoba az a szoba, amelyik legtovább marad ugyanolyan, akkor időt kell fordítani arra, hogy jól kigondolt, kényelmes elrendezést találjunk, valamint modern és tartós bútorokat, fürdőszoba felszerelést és csempét válasszunk a fürdőszobába. Legtöbbször persze a jó szándék megvan, de a lakásépítés, felújítás közepette valahogy elkallódik a sok teendő között, hiszen általában a fürdő a lakásunk legkisebb zuga, így könnyen szem elől téveszthető.

Wellness sarokkád

Sokan viszont amiatt mismásolják el a fürdőt, mert – bár modern fürdőt szeretnének – nem bíznak benne, hogy az tartós is lesz. Így aztán marad valami semmit mondó, kizárólag funkciót szem előtt tartó fürdő, kórház-higiéniát idéző belső térrel. Pedig a fürdők modernsége időtálló is lehet, ha határozott stílust képvisel. Ergo a modern fürdő nem lehet sterilizált műtőszoba hangulatú, annak ellenére, hogy a berendezése lehet átlátszó tiszta üveg vagy akár hófehér akril.

A modern designú fürdőszobákban egyértelműen a csempe és a kiegészítők kapnak hangsúlyt, a kórházi tisztaság helyett pedig a „spa” keleties nyugalmat sugárzó hangulata. A fáradt, túlhajszolt önjelölt lakberendezőknek csak ki kell választaniuk a színeket, amik ellazítják és feltöltik őket, azután pedig megkeresni a megfelelő fürdőszoba berendezést. Tévedés, hogy a tér nagyságának lennénk kiszolgáltatva, hiszen a legkisebb fürdőkbe is találhatunk már apró és gyönyörű kádakat, melyek úgy is elhelyezhetőek, hogy a mosdó pakolófelülete a kád fölé nyúlik, így maximális a helykihasználás, ráadásul remekül néz ki.

Ha esetleg aggódnánk, amiatt, hogy túl sok víz csapódna ki a kád melletti mosógépre, beszerezhetünk egy praktikus és szép kádparavánt. A kádparavánt nem csupán azért éri meg beszerezni, mert hasznos amennyiben megakadályozza a víz kifröccsenését és ezáltal kényelmesebbé teszi a zuhanyzást a kádban, hanem mert a fürdőszobai csempe érvényesülését sem akadályozza. Persze ezen felül az egyik legjobb tulajdonsága, hogy szó szerint elzárkózhatunk a világ elől, így segít ellazulni és feltöltődni egy-egy nehéz nap után.

Akik mégis a zuhanyzó mellett döntenek, kialakíthatják úgy hogy szervesen illeszkedjék a fürdőbe. A talajba süllyesztve egy zuhanyzófolyókán is távozhat a víz, a zuhanykabin így lehet szinte teljesen üveg, ami mögött látható a csempe, ugyanakkor nem vagyunk formához sem kötve, hiszen lehet félköríves, négyzet vagy téglalap alakú is a kialakított zuhanysarkunk. Ez ideális megoldás idősebbeknek is, akiknek nehezére eshet belépni a magasított zuhanykabinba vagy kádakba. Az ő kényelmükre pedig beszerelhető egy zuhanyülőke is, ami ma már minden igazán modern fürdőszoba kiegészítője.

Tévedés, hogy a zuhanyzás nem eredményezhet ugyanolyan mértékű ellazulást és feltöltődést, mint a fürdőzés. A zuhanyülőke csupán egy eszköze ennek, a hidromasszázs zuhanypanel és többfunkciós zuhanyfejek is segítik a feltöltődést. A hidromasszázs ellazítja az ízületeket és izmokat, felgyorsítja az anyagcserét és oldja a stresszt is. Ezt pedig kombinálhatjuk illatterápiával, hiszen zuhanyzás közben is meggyújthatunk a fürdőben egy füstölőt vagy illatgyertyát, ami javítja a hangulatunkat és megnyugtat fényével.

1 Comment for “Kényelmes Wellness Fürdőszoba”

  1. Nemrég újítottuk fel a fürdönket (20 év után) és lecseréltük a kádunkat egy óriási zuhanykabinra. Egyrészt, mert nélunk mindenki zuhanyozni szeret, másrészt, mert velünk lakik a nagypapa, aki már nehezen mászott be a kádba. Most mindenki boldog és a zuhanyzóba még egy szék is kényelmesen befér a nagypapának. Dávid

Leave a Reply

Wellness videók

© 2017 Wellness Csodák. All Rights Reserved. Bejelentkezés - Designed by Gabfire Themes