A tea

A hűvösebb hónapok beköszöntével mind gyakrabban nyúlunk egy csésze forró tea után. Test,- és lélekmelengető hatása mellett nagyban hozzájárul a szükséges napi folyadékbevitelhez. Legyen akár a hagyományos fekete tea, akár az egészséges zöld tea, vagy bármelyik gyümölcsízesítésű, a teafogyasztás nyújtotta pozitív hatás semmiképpen sem marad el. Arról pedig talán kár is szót ejteni, hogy egy kis meghűlés, vagy torokfájás hatékony ellenszerének is bizonyul a meleg nedű.

tea
Bár a nyár folyamán is gyakran fogyasztott hűsítőről beszélünk, de valódi szezonja ténylegesen az őszi, téli időszakban következik. A teafogyasztás története és kezdetei a kínai kultúrára vezethető vissza. Számos legenda kering a témakörben, hogyan is készült az első főzet tea. Egyes történetek szerint Sennung kínai császár fedezte fel az italt egy véletlennek köszönhetően. Állítólag épp ivóvizet forraltak, amikor a szél a lobogó vízbe fújta egy közeli fa levelét.
Az azóta eltelt körülbelül 5000 év alatt a teafogyasztás mesteri színvonalra fejlődött. A boltok és drogériák polcain teafajták százaival találjuk szembe magunkat. A háztartásokban leggyakrabban filteres kiszerelésben kerülnek felhasználásra, de gyógyteák esetében mindenképpen érdemes a növényt eredeti formában megvásárolni, és forrázás, majd szűrés után fogyasztani.

Az ízesítőanyagok tekintetében is a kínálat széles skálájával állunk szemben. Önthetünk az angol hagyományoknak megfelelően tejet a teába, de ízesíthetünk a jól bevált citrom, méz, cukor variációkkal is. Tej használata esetén azonban nem érdemes azzal egyidejűleg citromot, vagy mézet belekevernünk, mert a végeredmény érdekes elegy lehet.
A szintén közkedvelt zöld teát általában nem szokás ízesíteni. Aki azonban nem szereti az ízvilágát, a boltok polcain már ízesített változatban is megvásárolhatja, mely esetében a zöld tea az alapanyag, viszont mennyei illata és némi gyümölcsös íze van az ebből készült teának.

Leave a Reply

Wellness videók

© 2017 Wellness Csodák. All Rights Reserved. Bejelentkezés - Designed by Gabfire Themes