Home » Utazás » Törökországi utazás

Törökországi utazás

Törökország turizmusának legfőbb vonzereje, hogy sajátos módon ötvözi a keleti és nyugati világ sajátosságait. Így egy törökországi utazás során érdekességekben, látványosságokban hiányt biztos nem szenved egyetlen turista sem. Egyedisége már kulturális fővárosánál tetten érhető, hiszen Isztambul egyszerre két kontinensen fekszik. A csodás tájak mellett pedig a történelem emlékei is bőséges programot kínálnak, hiszen a világ hét csodájából kettőt tudhat a magáénak Törökország, mert Artemisz temploma és a Halikoarnasszoszi Mauzóleum is itt található meg.

toroktengerpart

Útikalauz fellapozásakor is rengeteg célpont kínálkozik egy törökországi nyaraláshoz. A csendesebb, még kevésbé felkapott helyszínek, mint az emberi kéz által még érintetlen természetet magáénak tudó Dalyan, vagy az egyre fejlődő, de a turisták által még csak a törökországi nyaralások ugródeszkájaként igénybe vett Dalaman mellett a csodás tengerparti nyaralást biztosító Kusadasi, a forgalmas Antalya is Törökországban kereshető fel. Ankara, a török főváros is színes és izgalmas látnivalók sokaságával várja az országot felkereső turistákat. Ügyes szervezéssel néhány nap alatt el lehet merülni a régi kor hangulatában.

Isztambul

Ankara, bár az ország fővárosa, nagyságban Isztambul megelőzi. Isztambul nevezetességeit, látványosságait néhány nap alatt nem lehet tüzetesen megtekinteni. Érdemes saját kis útikalauzt készíteni. A legérdekesebb programok közt szerepelhet egy Boszporusz körüli kompozás, egy kis séta a Galati – híd alatt, és mindenképp ki kell próbálni egy igazi török fürdőt is!

torokkonyha

Törökország sokszínűsége gasztronómiájában is visszaköszön. A sokféle ízzel bővelkedő török konyha népszerű eleme az előétel, valamint az igazán édesszájúaknak kedvező émelyítően cukros – gyümölcsös édességekben sincs hiány.

Leave a Reply

Wellness videók

© 2017 Wellness Csodák. All Rights Reserved. Bejelentkezés - Designed by Gabfire Themes